23. February 2013 · · Categories: Beszámolók

Patás, Hex, szinkronmunka frissítés és új formáció gyakorlások, valamint a garrocha munka alapjai…

Patással szombaton csak alap megmozgatás volt körkarámban illetve kötőfékkel ültem fel, néhány vágtabeugratás, átmenet  és kiskör gyakorlására. Földön pedig a spanyol piruette-t gyakoroltuk, ami nagyon nagyon szépen sikerült, így már ez is szerepet fog kapni a bemutatókon.

Hétfőn a füves pályán voltunk, ahol volt lehetőség több egyenes vonalú munkára, így az egyenes vonalú átmeneteket gyakoroltuk földről. Jobb és bal oldalról járóiskolára küldtem földről, majd egy tömör, 50 cm magas csövön kértem, hogy ugorjon át. Nagy kedvvel ugrott, sőt többször csak a magán szórakoztatására vette bele a fordulóba :D.  Ezt a feladatsort szántam akkor bemelegítésnek,  majd felültem kötőfékkel. Hajlítások, átmenetek után pedig végre szerepet kaphatott a majdani garrocha* munka alapja, a rúdkezelés és félkezes lovaglás.  Sajnos garrochaként csak a rúdugráskor használt műanyag rudat tudtam használni, ami sajnos elég rövid, de gyakorlásnak tökéletes.  Remekül sikerült!  Leginkább és a rúdkezelés miatt fogjuk ezt többször elővenni, de a hétfői nap után nagy bizalommal voltam a feladat iránt.

Szerdán ez be is igazolódott, mert a szinkronmunka (lásd később) után felültem, és már vágtakörben is egy helyben maradt a 2m hosszú rúd vége, a spanyol lépés a hétfőihez hasonlóan remekül sikerült,  valamint már sikerült ügetésben lerakni és felvenni a rudat a tartójából (egy magas műanyag cső töltötte be ezt a szerepet). Így amint lehet, beszerzek egy közel 3m hosszú viszonylag karizom kímélő tömegű rudat, hogy a többi formáció is gyakorolható legyen, amit a jelenlegi rúd rövidsége nem tesz lehetővé.

Hex hétfőn szintén járóiskolázott, illetve hosszúszáron vágtából ugrotta a már említett csövet.  Ezek mellett pedig a spanyol lépésre fektettünk hangsúlyt, ami egyre többször sikerül magasra és kiemelt lábbal. Még van mit finomítani, de a szándék meg van.

Szerdán pedig a szinkronmunka során az alapok ismétlését terveztem, ám ebből egy új és két teljesen új feladat lett. Az ügetés körmunka részleggel meggyűlt a bajunk, mivel Hex nem rég rárúgott Patásra, és ezt a Nagyfiú zokon is vette, és inkább távolodva igyekezett körön maradni. Hex ezt kihasználta és tolta mindvégig kifelé, így jó időbe telt mire a Hölgyike is megértette, hogy  ha terrorizálja Patást akkor a ménesvezetővel (aki én lennék jobb esetben XD) gyűlik meg a baja.  Végül sikerült ezt is a múlt évi szint közelébe tornázni, így a jó érzéssel ezt a feladatcsoportot hagytuk is.  Ekkor jött be a képbe, hogy gyakoroljuk a legújabb feladatunkat, miszerint Hex hátán állva kérek Patástól ágaskodást.  Patás kicsit kapkodott az elején, nem értette miért is kéne arrébb lépnie (a biztos távolság kelleni fog mindig, így pár patanyommal vagy Hexet léptetem el földről és így szállok fel, vagy Patást léptetem el Hexről). A végén összerakta a feladatot és sikerült többször is bemutatni (a közeli vadlibáknak XD). Majd ezt kapcsoltam össze azzal, hogy Patástól komplimentet kérek, miközben Hexen felállok. Ezt is sikerült megcsinálni, így ha a gyakorlások után is szépen megy ( a gyakorlat sokat segít) akkor a bemutatók vége ez lesz.  Patás sokszor keverte, hogy épp mit kérek a lábától, de ezt az én pozíciómból/pálcajelből megtanulja majd leszűrni, főleg ha nem fog kapkodni.  Lenne olyan verzió is, hogy mindig előbb ágaskodás utána kompliment lenne, és soha nem kérném máshogy, de ez mechanizálás lenne, így inkább a gondolkozósabb utat választom.

A másik új feladat pedig a körmunkákhoz kapcsolódott. Patás körön körbevágtázott minket Hexel. Eddig csak ügetésben volt a feladat, de ma egy próba erejéig kértem egy vágtát is, ami remekül siekrült. De ez persze akkor lesz biztos, ha máskor is sikerrel jár, majd stresszhelyzetben is (bemutató) sikerül. Addig egy feladat sem mondható biztosnak, míg bárhol-bármikor nem tudod bemutatni!

Hex  remekül tűrte a hátán állva mozgást, egy rossz mozdulata sem volt, ami kellemesen érintett több szempontból is.  A szinkronmunkás Patás-terrorizálás is végül megoldódott, bár ezt egymás közt kell lejátszaniuk. Patás nagyon toleráns ló – főleg hölgyekkel szemben – de a múlt évben is rájött már arra, hogy Hex nem kanászodhat el, mert az senkinek sem jó 8). Végül Hex is ugrott párat, majd spanyol lépés gyakorlással zártuk a napot.

Remélem sikerül mihamarabb dokumentálni  a dolgokat. Sajnos csak vasárnap jutok le legközelebb, addig edzéseket tartok, de valamit valamiért.

 

*garrocha:  A spanyolok által használt, hosszú lándzsa, amivel a bikákat terelték. Egykezes szárhasználathoz kötött.