23. February 2013 · · Categories: Beszámolók

Hex pályakarbantartó karrierje kezdetét vette, Patás pedig némi idomítómunka áldozatává vált. 🙂

Patás és Hex a télen a jól megérdemelt pihenőjüket töltötték. Ez több szempontból is így alakult: a talaj sem volt alkalmas érdemi munkálatokra, valamint tudatosan csökkentettük a heti foglalkozásokat: nem előnyös, ha a ló télen is ugyanannyit munkálkodik, mint nyáron, így egybeolvadnak az évszakok. Ez főleg akkor fontos, ha a nyár elég sűrű így van mit kipihenni télen-lónak lovasnak egyaránt.

Mostanság kezdtünk el visszatérni a megszokott felállásba, és lassan-lassan viszzatérni a nyári szintre. Ma kellemes “meleg” időnk volt, a hó olvadának indult, de a pálya még  alkalmas volt a gyakorlásra.

Patással kezdtem, Ő kötőfékkel dolgozott. A változatosság kedvéért lóháton indítottunk, több lépésmunkával és sok-sok hajlítással. Patásról tudni kell, hogy a fejre aggatható eszközöket szívből elítéli az előélete miatt, így a vele elért kötőfékes eredmények magához képest remeknek számítanak. Ezért nem szabad elsőre ítélni, mert minden eredmény relatív!

Szóval ma csak kötőfékkel munkálkodtunk, külső belső hajlításokkal kezdve, hogy a kötőfék/testsúly és csizmasegítségekre engedjen. Ezek után jöttek a körök, és átmenetek. Az átmenetek lépés-megállítás, lépés-állj-hátralépések voltak, mindig eltérő lépésszámmal, hogy soha ne automatikusan hajtsa végre a feladatot, hanem jelre. Örömmel tapasztaltam, hogy a szinkronmunkák alatt, a hátralépésekkor kialakult ferdülés teljesen eltűnt. A kialakulásánák oka az volt, hogy Hex a közös hátralépésekkor mindig nekiment Patásnak így jobbra tolta, a Nagyfiú pedig békésen engedett a nyomásnak. Ezt külön-külön korrigáltam (és igyekszem korrigálni) földről, de volt példa a lóháton előfordulásnak is –de ma meglepően még a gondolata sem merült fel, pedig nem csupán három lépést tettünk hátra. Egy rövid fal erejéig spanyol lépést is kértem, a vállainak átmozgatásáért, valamint az átenegedőség javítása miatt is.

A lépésmunka átmenetei után jött néhány eleje és fara körüli fordulat, ezután egy kicsit hosszabb szárat engedve jött az ügetés. Ügetésben csak egyenes vonalon dolgoztunk, némi belső és külső állításban, de inkább az ügetés-állj, ügetés-állj-hátra-ügetés átmeneteket gyakoroltuk, valamint nagyobb íveken néhány nyolcast lovagoltunk.  Patás jobb oldalra feszesebb, jobban a vállára dől. Az Idomító lovaglás című könyv soraira hivatkozva tehát ha a ló merevebb a jobb oldalára, akkor az ellenkező oldali hátulja fejt ki ellenállást.

Az ügetés után egy két vágtabeugrást kértem középvonaltól, majd fél kör után egy megállást. Mindkét kézen remekül sikerült a megállás, így ezzel le is szálltam. Én mindig a lehető legjobb érzéssel igyekszem leszállni -ez persze nem mindig valósítható meg, jellememből adódóan is. Némi kézen történő vállat be és körmunka után mehetett a dolgára a Nagyfiú.

Hexnek mára kis megmozgatást terveztem, de mivel hatalmas, fölösleges energiamennyiségről tett tanubizonyságot, ezért a már régen tervezett csúszózás jött be a képbe. Megkapta a hámját valamint két autógumit és indulhatott a simítózás. Remekül tűrte, bár az elején inkább ügetésbe váltott egy-egy pocsolya után –a hang zavarhatta még, hiszen eddig csak csendes szánkót húzott, most pedig az olvadt hó és pocsolya elég zajossá tette a dolgokat. Patás elég furcsán figyelte a ténykedést, és nem tudta mire vélni, hogy az eddig csak csendesen idegesítő karámtárs, hogy lett ilyen zajos. 😀 Így egy kedves barátom hajtotta tovább Hexet a nyomvonalon, Patással pedig csak békésen sétáltunk mellettük/mögöttük.

Kifejezetten remek napot zártunk, reméljük a pálya is meghálája a gondoskodást és hamar használhatóvá válik…

Patás, Hex és Melinda

2013. 02.13.