Aktuális műsorok, képzések:
PóniTorna és PóniPercek
zenei aláfestésű minishowt, felelősségteljes állattartás és állattanítás előadást és interaktív programot is tartalmazó bemutatók Morti, a minipóni közreműködésével. Morti 78 cm magas, valóban mini-ló így érthető, hogy a műsor NEM tartalmaz lóháti munkát, és utána sincs lehetőség felülni. Morti bel -és kültéren is megállja a helyét, így ismeretterjesztő tanórákra vagy épp gyereknapi programként is kérhető.
Bővebb egyeztetés: 06304654399 Bármilyen kérése, ötlete van, keressen biztos találunk megoldást!
A műsor egyedülálló módon kérhető KALÓZ kosztümben is, hisz a minipónimmal együtt fél-vakok vagyunk, így ez a műsor az empátia és a hátrányból előny kovácsolás remek példája – főleg gyerekek számára remek iránymutató, hiszen a kosztümbe rejtett szakmai tudás és a filozófiai háttér is átadásra kerül szóban, a show műsor után és alapján.
2023-ban már egyedülálló módon BÁBelőadással összekötve is kérhető a PóniTornaműsor!
Magán lótartók, illetve lovardák számára kurzusok, egyéni edzések is elérhetőek “Földről végzett alapengedelmességi, kapcsolatépítő és gimnasztikai gyakorlatok lovaknak – úton a szabadidomítás felé (is)” Néven, melyek szintén külön egyeztetéssel igényelhetőek a 06304654399 számon.
A PatásPorta, halásztelek székhelyű tanyámon pedig magán szak-edzések illetve iskolai és óvodai csoportoknak felelősségteljes állattartás és tanítás előadások igényelhetők, kiegészülve akár Sipi, a kecske közreműködésével. Illetve nyaranta szakmai nyílt napok kerülnek megrendezésre, állatorvosi, lómasszázs, biomechanika és egyéb témakörökben.