A kritizálás  művészete – avagy madarat tolláról, embert kritikájáról…

Sokszor látni, esetleg  az ember a saját bőrén is tapasztalja, ha valamibe belevág,  annak bizony visszhangja van.  Jó, vagy rossz tálalásban, pozitív vagy negatív vélemények érkezhetnek. Ezzel nincs is semmi baj: a visszajelzés mindenképp visszajelzés, és ha a színfalak mögé látunk, sokat tanulhatunk. Sajnos a virtuális világban a hangsúly, hanglejtés, gesztikuláció elveszik, de a szóhasználat (válogatott, frappáns, vagy pórias esetleg túl sok az indulatszó), írásmód is sokat elmond a kritizálótól. Általános, hogy stresszhelyzetben az elírások megszaporodnak, a frappáns megfogalmazást felváltja az indulat, amit sokszor nagybetűkkel , rengeteg felkiáltójellel is alá kíván támasztani a kritizáló.  (BIZONY!!!!! :D)

Semmi gond nincs azzal, ha valaki negatív, építő, korrigáló jellegű kritikát ír, és jót akar azzal, hogy szembesíti  a személyt a hibáival. De ha csak önnön sértettsége motiválja, vagy  a szakmabeli rivalizálás, akkor  mindenképp megfontolandó a komolyan vétele!  Ez akkor szokott előfordulni, ha a „tettes” olyan témaköröket érint, ami másnak is kitűzött célja és valóban a sértettség motiválja.  Ez velem is előfordult, a nyakmadzagos pályalovaglás miatt –sőt legutóbb a garrocha munka alapjairól szóló írás(!) váltott ki figyelemreméltó reakciókat. Ide vágó remek idézet Nietzsche tollából: „‎Szeretem a nagy ócsárlókat, mert ők a legnagyobb bámulók.”

A másik fő szempont: a kritizáló rendelkezzen megfelelő szakmai háttérrel,  valamint a kritizált személyről is legyen információja- ÉLŐBEN! A virtuális világ velejárója, hogy mindenki hajlamos képekből, videókból (sőt már írásokból is…) ítélni. Sajnos ez nagyon elhamarkodott dolog.  A videó megvágható, a kép egy pillanatot mutat, az írás meg végképp csak egy beszámoló.  Ha valóban azért fogalmazunk meg kritikát, mert önmagunkat, véleményünket akarjuk visszaadni benne, akkor fektessünk abba is energiát, hogy ezt a megfelelő „előtanulmány” után tesszük –így hitelessé tesszük magunkat is. Egy odavetett, ide-oda kapkodó és vádaskodó  írás, még kritikának sem nevezhető, mivel mellőz  minden elvárást: hitelességet, szakmai objektív meglátást és az építő jelleget.

És a lehető legjobb megfogalmazása egy kritikáról alkotott kritikának:

“A kritika ritkán ad képet a műről, de többnyire hű képet ad a kritikusról” (Fekete Gyula)